2015. november 29., vasárnap

SÓSBORSZESZ




 Hatása igazolt fejfájás, reumatikus panaszok, szellemi és fizikai kimerültség esetén.

A híres sósborszesz nagyon régi szerzetesrendi recept alapján készül, válogatott gyógynövénykivonatokat, valamint illóolajokat tartalmaz. Borlepárlással állítják elő, alkoholtartalma 50 és 80% között mozog. Az érés folyamán a kezdetben színtelen párlat borostyánszínt vesz fel a tölgyfahordókból kioldódó csersavnak köszönhetően. A sósborszeszt rendszerint külsőleg alkalmazzák, tilos meginni, nyílt sebre locsolni vagy tűz közelében alkalmazni. Hatékonysága etil-acetát és mentol hozzáadásával fokozható. Ezenkívül illóolajokkal gazdagítják, például a lucfenyő vagy az erdei fenyő légúttisztító hatású illóolajával, vagy keringésserkentő kámforral. Az oldatnak nagyon kellemes gyógyfüves illata van, amely nyugtatólag hat nemcsak a testre, de a lélekre is. Sósborszesszel eredményesen kezelhetők az izom- és ízületi fájdalmak, valamint az idegfájdalom. Fáradtság esetén cseppentsünk belőle egy keveset a tenyerünkbe, majd masszírozzuk a tarkónkba és a halántékunkba.

BEVÁLT HÁZI RECEPT

Tavasszal gyűjtsük be a lucfenyő zsenge hajtásait, és félig töltsünk meg velük egy literes üvegedényt. Öntsük fel 5 dl sósborszesszel úgy, hogy az oldat a hajtásokat teljesen ellepje. Az edényt gondosan zárjuk le, és hagyjuk állni 3 hétig. Ez idő alatt naponta rázzuk fel az üveg tartalmát. A leszűrt folyadékot megfázás és influenza esetén a bőr bedörzsölésre alkalmazzuk.


2015. november 15., vasárnap

FOKHAGYMA



Hatásosan alkalmazható szív- és érrendszeri betegségek, magas vérnyomás és magas vérsűrűség, fogínygyulladás, hasmenés, bélférgesség, gomba, megfázás és influenza esetén.

A fokhagyma az egyik legősibb gyógynövény. Már a sumérok, a babilóniaiak, a hinduk, az ókori görögök és rómaiak is ismerték, kulináris és gyógyászati célokra egyaránt használták. Az ókori Egyiptomban a piramisépítéseken dolgozó munkások és rabszolgák alapvető tápláléka volt - értékes összetevőinek köszönhetően megvédte őket a betegségekkel és a fertőzésekkel szemben. A fokhagyma minden valószínűség szerint Közép-Ázsiából származik, de napjainkban szinte az egész világon termesztik. A növény hagymáját, vagyis a gerezdekből álló fokhagymafejet használják fel. Zöldség és fűszer gyanánt, valamint gyógyszerként is alkalmazható. A fokhagymának csodás gyógyító ereje van: alkalmas szív- és érrendszeri betegségek kezelésére, ezenkívül ismert baktérium- és gombaölő hatása. A természetgyógyászatban természetes antibiotikumként tartják számon.

FOKHAGYMA-KÉSZÍTMÉNYEK

számos fokhagymát tartalmazó gyógyhatású szer közül válogathatunk a gyógyszertárakban, gyógynövény-szaküzletekben vagy egészségboltokban. Frissen préselt fokhagymalevet ugyancsak beszerezhetünk. A fokhagymakészítmények leggyakrabban drazsé, csepp és tabletta formájában kaphatók.

GINSZENG TEA


A ginszenget Ázsiában ősidők óta gyógynövényként használják. Az ázsiai hegyi erdőkben vadon termő ginszengnek legalább húsz évre van szüksége ahhoz, hogy olyan gyökértörzse legyen, amelyet be lehet gyűjteni. A termesztett ginszengnek ellenben csak öt évre van szüksége, hogy gyöktörzse elérje a gyűjtéshez és feldolgozáshoz szükséges kb. 50 grammos súlyt. Gyökere gyakran ember formájú, a ginszeng elnevezés kínaiul "embergyökeret" jelent. A teát a szárított gyökérből készítik. Jó minőségű gyöktörzsét magas áron értékesítik a világpiacon. A több évszázados hagyomány a ginszenget hatékony testi és lelki erőt növelő szernek tartja. számos más betegség gyógyításához is használják, például általános idegkimerültség, fertőzésekre való hajlam, szív- és keringési problémák esetén. Kozmetikumokhoz adva fiatalító hatású.

A TEA ELKÉSZÍTÉSE

Egy csésze tea elkészítéséhez 1 púpozott kávéskanál szárított és apróra vágott vagy őrölt ginszeng gyökeret forrázzunk le 2,5 dl vízzel. Fedjük le, és hagyjuk állni 10 percig. Ízlés szerint mézzel édesítsük. A teát szűrjük le, és napi 2-3 csészével igyunk meg belőle hosszabb ideig. A boltokban számos ginszenget tartalmazó termék kapható: szárított gyökér és kész termékek. A forrázat elkészítéséhez használhatjuk a bolti tasakos teát is.


2015. november 13., péntek

PÁSZTORTÁSKA-TEA - Capsella bursa-pastori


Az eredetileg a Földközi-tengeri régióban elterjedt pásztortáska immár a világon szinte mindenütt előfordul (leszámítva a trópusi éghajlati öv területét). Mezőkön, réteken, parlagföldeken és utak mentén találkozhatunk vele. Nagyon nehéz kiirtani, gyorsan elburjánzik. Tőlevélrózsája tavasszal fejlődik ki, majd ebből növekszik a szár, valamint annak csúcsán az apró fehér virágok. Elvirágzás után szív alakú termések jelennek meg. A gyógynövények közül a pásztortáska az egyik leghatékonyabb általános vérzéscsillapító, legyen szó horzsolásról, orr- és fogínyvérzésről, vagy éppen a gyomorban, a vesében, a húgyhólyagban és a tüdőben kialakuló belső vérzésről. Szabályozza továbbá a menstruációs és a közti (vagy pecsételő vérzést. A pásztortáskát a népi orvoslásban szülési görcsök beindítására, valamint a változókorral összefüggő panaszok enyhítésére alkalmazzák.

FORRÁZAT

Két kávéskanál szárított pásztortáskát egy bögrében öntsünk fel forrásban lévő vízzel. Hagyjuk állni 10 percig, majd Szűrjük le. Ha az orvos másképp nem rendeli, naponta háromszor igyunk meg lassan kortyolva egy csésze frissen elkészített, meleg teát. A legjobb, ha étkezések között fogyasztjuk.


TEA-FAJTÁK



A vörös afrikai, a brazil őserő és az örök angol

Egy bögre egészség


Visszavonhatatlanul megérkezett az ősz, ezzel együtt jól esik kicsit magadba fordulni, melegséggel telítődni. Erre pont jó választás egy jó tea. Ha megfelelő italra esik a választásod, könnyen segíthetsz az őszi depresszió tünetein, serkentheted az agyműködésed vagy épp segít az elcsendesedésben.

6 fontos tény a teáról:
  • Javítja a hangulatod
  • Rendszeres fogyasztása erősíti az immunrendszert
  • Polifenoljai segítenek a szabad gyökök megkötésében
  • Mindig jó választás: reggel élénkít,
  • napközben segít koncentrálnod,
  • este pedig ellazít.
De vajon hányféle tea közül választhatsz? Lássunk egy listát a teljesség igénye nélkül.


KÍNAI METÉLŐHAGYMA - Növény termesztés

Allium tuberosum

 A kínai metélőhagyma (vagy tatárhagyma) a liliomfélék családjába tartozik, ahogy a snidling és a közönséges fokhagyma is. Keskeny, fűre emlékeztető levelei, amelyek az apró, gyöngy formájú hagymából nőnek ki, enyhébb ízűek a fokhagymánál, ezért az ázsiai országokban, ahol a növény őshonos, nagyra becsülik. Krémekhez, levesekhez és mártásokhoz használják fel. Kínában és Indiában a tatárhagyma gyógyhatása miatt is népszerű. Ahogy rokonai, a tatárhagyma is antiszeptikus hatású, kénes keserűolajokat tartalmaz, amelyek enyhítik a gyulladásos folyamatokat. A kínai metélőhagyma javítja a nyálkahártya vérellátását, serkenti az étvágyat és az emésztést, megszünteti a puffadást, és megelőzi a rothadást és a fermentációt. fogyasztásra a növény zöld és fehér részei is kiválóak. A kínai metélőhagyma (nyersen és főzve is) jól keverhető túrókrémhez, sajthoz, salátához, adhatjuk zöldséghez, halhoz, rizs- és tojásételekhez. Ha a kertbe ültetjük, virágát még nyílás előtt vagy közben csípjük le. Ellenkező esetben a növény szétszórja magjait.

A tatárhagymát gyakran dísznövényként nevelik.

TALAJ / TERMESZTÉS

A világos, napos és félárnyékos helyeket kedveli.
Humuszos, laza talajt igényel: nem tűri, ha vízben kell állnia.
A környezettől függően elérheti az 50 cm-es magasságot.

I.II.III.IV.VI.VII.VIII.IX.X.XI.XII.

A kínai metélőhagymát már áprilistól lehet vágni.

Az Európában csak harminc éve nevelt kínai metélőhagyma magja kertészeti boltokban kapható. Illóolaja megvédi a növényeket a gombás fertőzésektől és a kártevőktől, érdemes tehát gyümölcsbokrok közé, zöldség- és virágágyások mellé ültetni.


PIROS GYŰSZŰVIRÁG - Digitalis purpurea

!Mérgező növény!
 
Szívelégtelenség és az általa okozott ödéma kezelésére.

Bár a piros gyűszűvirág az Európában fellelhető egyik legmérgezőbb növény, az orvostudomány már kétszáz éve használja szívgyógyszerek gyártásához. Elsőként egy angol botanikus és orvos, William Withering alkalmazta gyógyászati célokra. Annak ellenére, hogy a szívbetegségek gyógyításának tudománya azóta rengeteget fejlődött, a szívpanaszokat gyakran a növényi kivonattal kezelik.

Jellemzők: A piros gyűszűvirág az útifűfélék családjába tartozik. Az első évben fejlődnek ki a levelei, a második évben alakul ki virágos hajtása, amely elérheti az 1 m-es magasságot (termesztésben ez 2 m is lehet.). Lilás-pirosas, belül pöttyös virágai harang- vagy gyűszű alakúak, innen kapta a nevét. Levelei keserűek. A gyűszűvirágot sokszor dísznövényként is termesztik.


Előfordulás
A piros gyűszűvirág Nyugat- és Közép-Európa hegyvidékes területeinek meszes talaján terem. Megtalálható réteken, hegyoldalakban, de utak mentén, erdők szélén is. A gyógyszeralapanyagot kizárólag termesztett növényből nyerik ki.

TIMCSI GYÓGYNÖVÉNYKERT

FIGYELMEZTETÉS!

A Timcsi GyógynövényKert egy információs jellegű weboldal, amelyet orvosi szakvélemény nélkül nem szabad alkalmazni.
A Timcsi GyógynövényKert szerzője nem gyógynövényszakértő, minden, amit itt leírtam a források közt szereplő könyvekből, internetes oldalakról származik.

Ha komolyan beteg vagy, mindenképpen fordulj orvoshoz, ha pedig gyógyszereket szedsz, akkor is kérd ki a orvosod véleményét a gyógynövények használatáról.
Még akkor is, ha esetleg dédnagyanyád hagyományozta rád a gyógynövények használatának technikáját, mert minden ember másként reagálhat, esetleg allergiás lehet valamely összetevőre.

Felmerülő egészségügyi probléma esetén mindig konzultálj orvosoddal.

A Timcsi GyógynövényKert szerzője nem vállal felelősséget azokért a károkért, amelyeket az önállóan, segítség nélkül, kizárólag az Timcsi GyógynövényKert oldalon szereplő informácókra támaszkodva elvégzett, abbahagyott vagy nem megkezdett gyógykezelés okoz.

További részleteket itt olvashatsz:
http://timcsigyogynoveny.blogspot.hu/2012/10/figyelmeztetes.html

KIEMELT BEJEGYZÉS

ÉDESKÖMÉNYTEA

A zellerfélék családjába tartozó édeskömény a Földközi-tenger medencéjéből származik, ahol a réteken és hegyoldalakon vadon terem. Jel...

IDŐJÁRÁS

111

lap tetejére

222

lap tetejére